A zavartalan termésre való törekvésünkben ritkán gondolunk arra, hogy a Föld, akárcsak mi, elfáradhat.
Képzeljük el, hogy szándékosan nem ültetjük be az egyik ágyásunkat egy egész éven át – számol be a tudósítója.
Kívülről pusztulásnak tűnik, de belül intenzív önjavító munka folyik. Ez nem azt jelenti, hogy a telket benőtték a mocsarak és a gyűszűvirágok.
Fotó:
A feladat az, hogy a talaj megpihenjen az egyes kultúrák gyökérváladékától, ugyanezen elemek évenkénti eltávolításától. Ilyenkor a talajt fellazítják, szerves anyaggal mulcsozzák, és esetleg a szerkezet, de nem a zöldtömeg érdekében a legsemlegesebb oldaltrágyákkal vetik be.
Ez a módszer különösen fontos a kis parcellák esetében, ahol nehéz betartani a teljes értékű vetésforgót hosszú vetésforgóval. A zöldségeskertet egyszerűen szektorokra osztjuk, és minden évben az egyiket „szanatóriumba” küldjük.
A következő évben megújulva és életerővel telve tér vissza a munkába. A legnehezebb ebben a megközelítésben az, hogy lelkileg elfogadjuk a „leállást”.
Csábító a laza földbe beledugni valamit. De néha a legjobb cselekvés a szándékos tétlenség.
Ez egy befektetés a jövőbeli termésbe, egy fizetség az évekig tartó intenzív kizsákmányolásért. Ezt az elvet szelektíven alkalmazzuk, különösen az éjjeli lepkék utáni ágyban.
A fűnyesedékből és csillagfürtből álló mulcs alatt egy évig tartó pihenés csodákra képes. A talaj igazán laza, élettel teli lesz, és ismét sok földigiliszta van benne. A következő évben pedig azzal az érzéssel ültetsz valamit, hogy ajándékot adsz a növénynek, és nem az utolsó erőforrásokat aknázod ki.
Olvassa el még
- Miért ültetik a fokhagymát két emeletre: trükk a nagy étvágyú kis parcellához
- A gyermekláncfű, mint jelző és gyógyító: miért nem szabad ellene küzdeni
