Veszel egy vicces pulóvert vagy farsangi jelmezt, ráadod egy elégedetlen macskára vagy egy kissé kába kutyára, és rácsodálkozol a kialakult képre.
Ez látszólag csak ártalmatlan móka, de a művelet mögött egy összetett pszichológiai mechanizmus áll – az antropomorfizmus, vagyis az állatnak emberi tulajdonságokkal, érzelmekkel és szükségletekkel való felruházása – számol be a tudósítója.
Tudat alatt még inkább „a miénkké”, a kultúra tagjaivá akarjuk tenni őket. A háziállat számára azonban ez az öltözködés teljes képtelenség, ami potenciális veszélyeket rejt magában.
Fotó: Pixabay
A bundája tökéletesen kiegyensúlyozott hőszabályozó és tapintószerv. Bármilyen szövet megváltoztatja a természetes szellőzést, korlátozza a mozgást, és ami a legfontosabb, durván megzavarja a világról alkotott érzékszervi képét.
Megszűnik teljesen érzékelni a legkönnyebb érintéseket, légmozgásokat, ami egy állat számára az egyik legfontosabb érzékszervének részleges elvesztésével egyenértékű. Az ügyetlenség és merevség, amit mi komikus „félénkségnek” vélünk, valójában a stressz és a tájékozódási zavar jele.
Egy kutya lefagyhat, egy macska megpróbálhat meggörnyedni, hogy érthetetlen súlyt dobjon le magáról. A testbeszédük a kellemetlenségről árulkodik: fülüket felhúzva, fejüket lehajtva, farkukat behúzva.
Mi viszont gyakran figyelmen kívül hagyjuk ezeket a jeleket egy jó felvétel kedvéért. Néha praktikussággal igazoljuk magunkat: „Télen fázik.
De egy egészséges, normális szőrzetű állat számára a séta közbeni rövid ideig tartó hidegnek való kitettség nem teszt, hanem természetes ingerlés. Az igazi veszélyt nem a hideg jelenti, hanem a túlmelegedés a meleg overall alatt a beltérben, vagy annak a veszélye, hogy aktív játék közben a ruhája fennakad egy ágon.
Természetesen vannak kivételek – terápiás ruházat szőrtelen fajtáknak vagy műtét utáni állatoknak. De még ebben az esetben is a választást inkább a fiziológiai szükségleteknek kell diktálniuk, mint a tulajdonos esztétikai preferenciáinak.A ruházatnak funkcionálisnak, a lehető leglazábbnak és az első adandó alkalommal levehetőnek kell lennie. Akkor miért is csináljuk?
Mert ki kell fejeznünk szeretetünket és kreatív késztetésünket, hogy a háziállat az ünnepünk, a „törzsünk” részévé váljon. Ez a vágy érthető, de a megvalósítását érdemes átgondolni.
Sokkal jobban fogja értékelni az állat nem egy rénszarvasos pulóvert, hanem egy új, érdekes játékot, egy közös játékot vagy csak a nyugodt, szeretetteljes kezedet, idegen tárgyak nélkül. Az igazi meghittség nem akkor születik meg, ha a háziállatot magunkhoz öltöztetjük, hanem ha megtanuljuk megérteni és tisztelni a másságát.
Az ő világa az illatokra, a hangokra és a mozgás szabadságára épül, nem pedig a szövetekre és a szociális rituálékra. Azzal, hogy megtagadod a felöltöztetést, nem csak a test kényelmét adod meg neki, hanem azt a megerősítést is, hogy „látlak és elfogadlak olyannak, amilyen vagy – egy gyönyörű állatnak, nem játéknak”. És ez a legjobb „ajándék”, amit adhatsz.
Olvassa el még
- Amikor egy háziállat „főnökké” válik: az anarchia jelei a falkában
- Miért nem ment meg egy macska a bajban: a közöny mítosza és a más stratégiához való jog
