Ez a múltbéli rituálé ma már furcsa boszorkányságnak tűnik: dobjunk néhány gyufát egy fazék vízbe, fejükkel lefelé.
Őseink nem voltak babonás együgyűek – e cselekedet mögött a szükségszerűség szülte precíz háztartási kémia állt – számol be a tudósítója.
A központi vízellátás és szűrők nélküli korszakban a kútvíz gyakran mocsaras ízű vagy ónos szagú volt. A forralás elpusztította a baktériumokat, de az ízproblémákkal nem tudott megbirkózni.
Fotó:
A titok a gyufafej részét képező kénben rejlett. A kénvegyületek mikrorészecskéi a vízbe mosva gyenge oxidáló tulajdonsággal rendelkeztek, és képesek voltak semlegesíteni bizonyos szerves anyagokat, amelyek kellemetlen szagot okoztak.
Ez természetesen nem tisztította meg a vizet a nehézfémektől vagy súlyos szennyeződésektől, de főzésre alkalmasabbá tette.
Ma ezt a módszert történelmi kuriózumnak kell tekinteni, az emberek leleményességének emlékművének a választék szűkössége közepette.
A modern szűrők és laboratóriumi elemzések sokkal megbízhatóbb őrzői egészségünknek, de egy régi praktikus hekk emlékeztet minket arra, hogy a megfigyelés gyakran a felfedezéshez vezető első lépés volt.
Olvassa el még
- Miért nem bocsátja meg a hagyma a sietséget: a titkos élet a virágzás után
- Miért fagyasszon le egy egész citromot: egy felfedezés, ami megváltoztatja a teáját
